Mindenben meg lehet látni a bohócligát, még egy magyar (és angol) válogatott nélküli Európa-bajnokságon is. Vannak edzőbaszók, átvert funkcionáriusok, Laocóon-csoportba rendeződött görög félistenek, és Vanczák Vilmos epigonok. Körönként jelentkező sorozatunk célja megtalálni, és sorrendbe állítani azokat a momentumokat, amelyeket leginkább el tudunk képzelni a Megyeri úton. Mindenféle személyeskedés nélkül. Aztán a végén persze összesítünk.

Uraim, uraim, uraim! Elkezdődött az Európa-bajnokság (a németek már megint jók) a mi fiaink is mindent megtettek, hogy ott legyenek, de sajnos vannak törvényszerűségek. Ha a falnak dobom a labdát, akkor visszapattan, efelől kétségünk ne legyen. Szóval az aranylábúak mája most a horvát tengerparton választja el a sört a tintahaltól, biztos megy a bezzegezés, meg az ennyin múlott, de azért akadnak még, akik dolgoznak ebben az országban. Nem tudom miért, de ez az ember ecuadori, és valamit érez lent Tatabányán.
Szóljanak a szomszédnak is, az Eb-től úgyis mindenki felbátorodik.

Annyira unjuk már a Ferencváros bénázását, és annyira elhatároztuk, hogy nem lesz post, amikor elküldik a pancserokat, de muszáj, ha politikailag korrektek akarunk maradni, ráadásul még jól is esik. Vincze Ottó megszólalt. Nagyot hibáztunk, amikor elolvastuk. Ottó meglágyította a lelkünk helyén már évek óta rothadó stopliscsukát. Bejelentette, (lehet) visszavonul. Nekünk meg rögtön beugrott a pillanat, amikor a Grasshoppers meccs másnapján megkérdezte tőlünk a tesitanár, hogy láttuk-e azokat a cseleket. Egy pár napig mindenki Vincze Ottó akart lenni, valljuk csak be őszintén. Aztán a Gyíkember elintézte, hogy a következő tíz évben fintorogjunk, ha gesztikulál a meccseken, csóváljuk a fejünk, amikor külföldi híreket kapunk róla, és egyébként is a Vincze Brother’s-nél kóklerebb társaság már rég kért szerelést a bohócligában. Ottó bármilyen helyzetből képes egy frizuraigazítással szabadulni ezért megtippeltük, mely csapatban folytatja pályafutását ez a gyöngy. Letűnt korok nyomában II. – Vinczeus Ottópikatusz távoli bomba. 

Ahogy az várható volt, rapid módon sorjáznak a történések a lila-fehérek háza táján: erodálódik a játékosállomány, vacsorát ad a deklasszifikált edző, fölszabadulnak az öltözőszekrények és az indulatok. Az első vadludak V-alakban már el is szálltak a Megyeri út fölött, az ék csúcsán egy lila tollazatot növesztett, kopasznyakú egyeddel, nevezzük Kovács Zolinak.

Bohócliga, 30., utolsó forduló

MTK, Debrecen, Győr, Újpest. Waltner Róbert. A kiesők pedig tél óta ismertek.
Megkönnyeztük a bohócliga végét. Várjuk viszont az átigazolási szezont, ahol komoly játékos mozgásokkal kell számolni, elsősorban Újpesten, Kispesten, Győrben és Kaposváron. Érkezik majd a Hali és a KTE, de ez már csak az Eb után lesz érdekes.
Addig is az egész éves feszülés után, a szurkolóknak is jól jön az idegrendszer pihentetése, légzőgyakorlat, jóga, bioköles.

Masszív, barátságtalan meccsen vagyunk túl. Pont, amilyenek a selejtezők lesznek egytől egyig. A horvátok meghívása ezért telitalálat volt. Birkózás egy viccelődést hírből nem ismerő csapattal, Bodor Boldi hinta-palintái és Koeman pajzán esete a labdabiztossal.

A Honvéd díszdobozba csomagolva mutatta meg, milyen szórakoztató tud lenni egy Magyar Kupa finálé, ha kellően motiválatlan játékosok egy séróból alkalmatlan edző utasításai szerint űznek gúnyt önmagukból. Vass László mindössze két mérkőzés erejéig viselhette a főnöki fejdíszt, de így is tíz kapott gól krónikájával dobhatja majd föl az egyhangú családi vacsikat. Persze itt, magyar földön sose zárjuk ki a tippmixes megoldásokat, kiváltképp, ha Pompert is a csapat környékén észleljük.
 
Tíz dolog, amit a meccsről tudni érdemes…

-         Apu, miért fut ott az a sok ember?
-         Tudod fiam, az első kap egy szép díszes kupát.
-         És a többi miért fut?

Alapvetően téves az a megállapítás, hogy mindenki nyerni akar. A Sopron olaszai hamar tudatosították a helyi erőkben, hogy közönséges bűnözők nem tulajok. A Tatabánya is gyorsan a kiesés mellett döntött. A középmezőny mindig nagy kérdőjel. Szezonról-szezonra van csapat, amely szállítja a pozitív (Kaposvár) és a negatív (Honvéd) meglepetést. Szurkolóik pedig kérdezgetik egymástól, hogy lehet, hogy az egyik meccsen szárnyalnak, a másikon pedig úgy verik szájba őket, mint a rossz helyen tébláboló Révész Máriuszt egy szeles délutánon. Összességében kevés azon brigádok száma, amely tényleg bajnokságot akar nyerni. Legfeljebb három-négy. Közülük általában egyik sem érdemli meg a győzelmet – gondolják lelkük mélyén a lemaradók - de mindig pont annyi gólt rúgnak, amibe már nem lehet bele kötni. Vagy mégis. MTK, pro és kontra.

Bohócliga, 29. forduló

Kantáék végül révbe értek, igaz már nem annyira ifjoncok, de ez sokadlagos. Portugál és görög gyufák farvizén evickélt be a bohócliga bajnokavatója.
Nem akarunk Szentes Lázár, Octavio Zambrano vagy Aldo Dolcetti lenni, az okot nem egészen tudjuk, de nem akarunk. Waltner hihetetlenül gólerős az idén, ám a soproni védelem ezúttal megfogta. Ennek Urbán biztos örült. A bajnoki címmel ellentétben ugyanis a gólkirályi titulus egyelőre ablakban.
Döbbenet, de az Újpest még mindig odaérhet az UEFA kvalifikációba. Pedig tényleg mindent megtesznek, hogy ne.