Kiprich neve meg nem kopott...
Drága feleim! Tudom, nagyon várjátok már a hétvégét, pedig még csak a Szpari-Diósgyőr főpróbáira fog majd sor kerülni. A mögöttünk hagyott fordulóban mi tagadás, kicsit csikorogtak a kerekek, de legalább egyetlen kis gólparádét láthatott a közönség. Fogalmazzunk úgy, a védelmek domináltak a hétvégén. Na de akkor pótolom az elmaradásomat is: Orosháza népe! Jöjj!
A mai napon még nem a kínkeserves NB2-es győzelmekről fogok írni, nem is az NB1-es beharangozót kapjátok tőlem, hanem egy gyors kis véleményt szeretnék megfogalmazni a mandiner blog egy bejegyzésével kapcsolatban. Jó érzékkel rátapintottak a magyar foci egyik rákfenéjére (hej, de sok van neki), azaz hogy egyesek ma Magyarországon képesek és közel hatszámjegyű összegeket is kiadnak rendszeresen azért, hogy pártízezer talján közé beülve egy olyan csapatnak drukkoljanak, melynek játékosai kb. annyit tudnak kicsiny hazánkról, hogy ott sok pornófilm készül, és talán mi rendezzük majd a 2012-es EB-t.
A 15 millió 10 millió szövetségi kapitány országában leketyegett az első osztályú bajnokság kettő harmada. Közeleg A Derbi, ami csak pár éve lett derbi, mert előtte szimplán Fradi-Dózsa volt, esetleg Újpest-Ferencváros, de aztán a hazai újságírás és a vele szimbiózisban szuszogó labdarúgó-társadalom megértette, hogy derbi nélkül csak a Feröer-szigeteken rendeznek bajnokságot, vagy tán még ott se, így jól megszülték A Derbit. Most már derbiből egy kicsivel több is van Magyarországon, mint labdarúgásból.
A Derbi önmagáért jó, következésképpen semelyikünknek nem árthat az, ha ezért a tulajdonságáért szeretjük egy kicsit Őt, A Derbit. Ahogy napról-napra, óráról-órára közeledünk Hozzá, jó, ha mindannyian ízlelgetjük a szót, megpróbáljuk bonyolult körmondatokba is beágyazni, esetleg emlékeinkben kutakodva meghatódni – a Nacer baszod, az aztán, hogy befejelte! Ha újpesti vagy ferencvárosi szurkolónak tetszünk lenni, akkor pedig még külön is jó nekünk A Derbi idején, mert hatalmasok leszünk: a félvárost lezárják (miattunk), sötétedés után kijárási tilalom lép életbe (miattunk), a buszsofőrök előtt lepereg életük filmje (miattunk), Batman és Superman összefossa magát – nyilván miattunk.
Felcsúton lakni most öröm,
Túljutottunk a futballtavasz nemzetközi vonatkozásain, a hétvégén a tulipánmezők helyett ismét a hazai vidékek kerülnek a figyelem középpontjába. Április első hétvégéjén a huszonegyedik alkalommal érkeznek titánjaink blokkolni a gyárba, a program változatosságát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Fradi-Újpest mellett több Kelet-Nyugat All-Star gála képi elemeiben legeltethetik tekintetüket az igényes Bohócliga-fanatikok. Áltudományos alapokon nyugvó beharangozó, eredeti kávézacc-jóslási technológiával előállított tippekkel fűszerezve a kapufa szétforgácsolása után.
Jubileumi tizedik számával jelentkezik az Égertől keletre - már ha nem számoljuk a különkiadásokat. Most kellene valami visszatekintés, válogatás az elmúlt évtizedek legjobb írásai közül, stb., de én úgy vagyok vele, hogy a góllövőlista állása már alapból elég nagy büntetés a M. T. Olvasóknak, nem akarom ezt tovább fokozni. Maximum úgy, hogy ezentúl minden összefoglaló rímekbe lesz szedve...
A mai napon rácsodálkozunk majd a ceglédi főnixmadárra (Ha már Rozsomák - aki számomra sosem lesz Farkas - volt a kezdő képen, legyen valami utalás Jean Greyre is), megállapítjuk, hogy azért a víz az úr, s felszállunk az Örsön a 31-es buszra, hogy megnézzük, mi újság Rákospalotán. Excelsior!
Kezét csókolom, egy Sopronit és egy Heinekent lesz’szíves! Van még negyed órám, hogy odaérjek a Bélához. Az a tervem, hogy jó meccs lesz, ezért egy egyszemélyes performance-ot fogok elkövetni és nem mondom el senkinek. Első félidőben megiszom a Sopronit, mert az egy üdítő, enyhén kesernyés sör, amilyen szerintem az első félidő lesz, hogy aztán a kellemes ízét gyorsan elhagyó Heineken meghozza a meglepetést nekünk. Rápillantok a Holdra és megpróbálok erőt és tökösséget sugározni Vanczák Vilinek. Kicsit örülök, hogy a meccs előtt nincsenek elvárások és verésért utaztunk Amsterdamba, ilyenkor nyugodtan lehet nézni egy-két kapott gólig a meccset. Befordulok a Stadion utcába, Béla már vár a kutyával. Magyaroook!!! Nekünk huszonéveseknek minden válogatott meccset meg kell becsülnünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy a Király-Fülöp csere a kapuban annyit ér, mint a fél szem algopyrin Sanyi haverom legénybúcsúja után. Négy vagy több gól, mondja Béla a szelvényét lobogtatva, pedig tudja, hogy Vanczák visszakerült középre és a mesterünk 4-4-1-1-es hadrenddel lepi meg a tulipánosokat. Közben felérünk Gundel Takács Gábor hangjával megtelt lakásba, jönnek a csapatok, a hollandok mosolyognak, Van Persie még csücsörít is hozzá, Gera összeszorítja a száját, Egervári úgy mosolyog, mintha meghallotta volna, hogy fingott egyet Moen sporttárs valamelyik segítője. Háromnál többet könyörgöm ne kapjunk. Mindig a legrosszabbat tételezem fel, ezért nagyon ritkán kell csalódnom, mondja Nestroy, akinek ehhez az estéhez semmi köze, himnuszok, pattan a Soproni.
„Ez kínos volt” – olvasom némi hümmögéssel a szaksajtó címoldalán virító öles betűket, némi kakaószürcsölés közepette. A megállapítás érthető, hiszen pár nappal korábban még a győztes hadba vonulásra vonatkozó felszólítások díszelegtek a neves orgánum címoldalán, az elmúlt hetekben tapasztalható médiacirkusz tükrében pedig tényleg minimum a kínos címke aggatható rá a tegnap estére. Amíg hazai oldalon boldog-boldogtalan számára egy-egy kinyilatkoztatás jelentette a mérkőzésre készülés fénypontját, a vendégek a nyilatkozatstop elrendelése mellett inkább a mérkőzéssel foglalkoztak. A látottak őket igazolták: a „tartalékos” oranje a hazai védelem hathatós közreműködését is élvezve röpke 60 perc alatt kivégezte a meggypiros társaságot, majd a fennmaradó fél órában kedélyesen elszívott egy spanglit a még gőzölgő tetem felett.
