A holtidény legszebb része, amikor vérmesebb szurkolója reggelente bizakodva nyitja ki az aktuális sportlapot, szeme vadul keresi, kit igazolt kedvenc csapata - legnagyobb épülésére. Igazán boldog szegényke sohasem lehet, mert a magyar futballista olyan, mint az a csomag kávé, amely ünnepkörről ünnepkörre vándorol a legszélesebben vett családon belül. Senki sem bontja fel, mert szavatossága már évekkel ezelőtt lejárt, inkább átcsomagolja, kivárja a legközelebbi születésnapot, majd széles mosoly és kétoldali pusszantások keretében átnyújtja a ritkán látott anyósának. Valahogy így működik nálunk az átigazolási piac. Mindig lesz olyan klubvezető, aki vevő egy szép piros masnival átkötött Bajzát Péterre, de még az ex-ferencvárosi Barthának is van visszaút Kozármislenyből.
Most, hogy egy hónapja vége az őszi idénynek, talán érdemes lenne futó pillantásunk a színváltós spílek végeláthatatlan táborára szegeznünk. Összeállításunk nem törekszik a teljességre, mert csodát lehet várni tőlünk, de a lehetetlenre csak a legritkább esetben vállalkozunk,